Magyar Dalszöveg

Idealized airwaves, their way of hacking my brain
The Dahmers of data
Scramble information and feed me a taste
Of monition, saturated waste

Holding on a broken ledge of sanity
Fighting with exploding waves of gravity
It wants to see me fall and feed me to the rocks
The ever-growing salts of tragedy

Now the unobserved has the mass controlled
To weave a fabric of fabrication
That coats the mind and the soul
From fated cold

Human reason interference planted seeds
Of end in the mind
Elemental unity and constructal signs
We are constant minds

So I reject the imprint
I am the code, I will restore me

Holding on a broken ledge of sanity
Fighting with exploding waves of gravity
It wants to see me fall and feed me to the rocks
But I'm drifting on the salt of my veracity

They paint this place like an empty face
An image to fill the empty space
Encrypted world of dust and light
Fight for a memory in someone's eyes
If nothing is real, why must I die
As a vision, in the illusion of life?

I sever the leads of external drives
Uncoil the filaments of my mind
I close the ports and reduce the noise
Through the interstice, at last I hear a voice
My own

All this time
I questioned the world
And all this time
It cannot reply
All my life
In search of the answer
I needed only to ask myself
Why am I here?

Idealizált rádióhullámok, az útjuk szétveri az agyam
A Dahmers adatai
Kúszó információ és etess meg a figyelmeztetés ízével
Telített hulladékok

Tarts ki a józanság törött peremén
Harcolj a gravitáció felrobbanó hullámaival
Látni akar engem zuhanni és sziklával megetetni
Az örökké növő tragédia sója

Most az észrevehetetlen kontrollálta a tömeget
Szőni a gyártás szövetét
Az a kabát az elme és a lélek
Az elkerülhetetlen hidegből

Emberi értelem beavatkozása a végzet
magjait ülteti az elmében
Emberi egység és megalkotott jel
Állandó elmék vagyunk

Tehát elutasítom a lenyomatot
Én vagyok a kód, visszaadom magamat

Tarts ki a józanság törött peremén
Harcolj a gravitáció felrobbanó hullámaival
Látni akar engem zuhanni és sziklával megetetni
De én az igazság sóján driftelek

Befestik ezt a helyek, mint egy üres arc
Egy kép, kitölteni az üres teret
A por és fényt titkosított szava
Harcolj egy emlékezetért valaki szemében
Bezárom a bejáratokat és gyengítem a zajt
Át a hézagon, az utolsó hang, amit hallok,
Az az enyém

Mindig, ekkor
Megkérdetem a szót
És mindig, ekkor
Nem válaszolt
Egész életemben
A választ kerestem
Csak azt kellett magamtól megkérdeznem,
Miért vagyok itt?