Magyar Dalszöveg

Indochina, Capa jumps Jeep, two feet creep up the road
To photo, to record meat lumps and war,
They advance as does his chance – very yellow white flash.
A violent wrench grips mass, rips light, tears limbs like rags,
Burst so high finally Capa lands,
Mine is a watery pit.
Painless with immense distance;
From medic from colleague, friend, enemy, foe, him five yards from his leg,
From you Taro.

Do not spray into eyes – I have sprayed you into my eyes.
3:10 pm, Capa pends death, quivers, last rattles, last chokes
All colours and cares glaze to grey, shrivelled and stricken to dots,
Left hand grasps what the body grasps not – le photographe est mort.
3.1415, alive no longer my amour, faded for home May of ‘54
Doors open like arms my love,
Painless with a great closeness
To Capa, to Capa Capa dark after nothing, re-united with his leg and with you, Taro.
Do not spray into eyes – I have sprayed you into my eyes.
Hey Taro!

Indokína, Capa leugrik a Jeepről, két láb lép rá az útra
Fotózni, feljegyezni húsdarabokat és háborút,
Csak mennek előre az esélyeikkel együtt - egy sárga fehéres villanás
Egy hirtelen dobbantás szétszakítja a tömeget, elszívja a fényt és a könnyes végtagok mint a rongyok repülnek
A robbanás oly nagy, de Capa végül földet ér
Egy vizes lyukba
Fájdalommentesen messze;
Orvostól, kollégától, baráttól, ellenségtől,
Öt méterre a lábától,
Tőled, Taro.

Ne fújd a szembe, s én mégis belefújtalak a szemembe.
Délután 3:10, Capa várja halálát, remeg, utoljára csattant, utolsó lélegzetek.
A színek és a problémák köddé válnak, össze mennek és pontokká szűkülnek.
A bal kéz megragadja, amit a test már nem tud - a fotós meghalt.
3.1415, már nem él többet szerelmem, '54 májusában az otthontól örökké eltűnt.
Az ajtók nyitva mint a karjaim, szerelmem. Fájdalommentesen nagy pontossággal.
Capához, Capához, Capa a sötét semmi után, végre újra együtt a lábával és veled, Taro.
Ne fújd szembe, de én mégis belefújtalak a szemembe.
Hé, Taro!